Élményfestés ajándékba – a meglepetés énidő!

Élményfestés ajándékba – a meglepetés énidő!

Ajándékba élményt adni mindig jó döntés. Több szempontból is. Egyrészt mert az élményre mindig nehezebben költünk. A különlegesebb élmények gyakran csak a lista végén kapnak helyet. Előbb megyünk el venni egy új ruhát, minthogy befizessünk valamilyen élmény programra. Szóval ha a klasszikus ajándékot és az élményt hasonlítjuk össze, ez utóbbival valószínűleg nagyobb örömet szerezhetünk. És akkor az olyan programokról még nem is beszéltünk, amik során valamilyen tevékenységgel kapcsolatos élményt is megélünk, ráadásul tárgyi emlék is készül.

A kreatív alkotással összefüggő élményprogramok ilyenek. Az ilyen eseményeken nem csak a tevékenység öröme lesz az ajándék, hanem az elkészült mű is. Azaz élményt és kézzelfogható ajándékot is adunk. De, hogy kicsit konkrétabbak is legyünk: a festés élménye az amit most ajánlani szeretnénk. 

Ha valakiben van egy kis nyitottság a kreativitásra, az élményfestős ajándéknak örülni fog. Ez persze nem azt jelenti, hogy az illetőnek profi festőművésznek kell lennie. Az élményfestés teljesen kezdőknek is ideális ajándék. De éppúgy lehet élmény azoknak is, akik már ismerkedtek korábban festészettel. Legalábbis a nálunk szervezett élményfestés programok mindenki számára élményt nyújthatnak, de választhatod az otthoni élményfestés csomagokat is.

Ahogy az az oldalunkon is olvasható: kreatív programjainkra kezdők is becsatlakozhatnak, de a foglalkozások úgy épülnek fel, hogy a gyakorlottabbak számára is adjanak új ismereteket, ötleteket, praktikákat. Szóval ha a megajándékozottban van nyitottság az alkotásra, biztosan nem nyúlsz mellé az élményfestés ajándékkal. De talán még akkor se, ha az illető nem éppen a kreativitás mintája. Az élményfestés ugyanis nem csak az alkotásról szól. Remek énidő, egy olyan program, amikor kikapcsol az agy, egy kicsit háttérbe szorulnak a hétköznapi gondok, miközben lépésről lépésre mutatom, hogyan haladj az alkotás vagyis a kép elkészítésével.

Szervezett foglalkozásaink: Ürömi élményfestések és Szegedi élményfestések

A művész ott él mindenkiben!

Egyébként meg azt szokták mondani, hogy a művész ott él mindenkiben. Úgyhogy még az is megeshet, hogy az ajándéknak hála valakiből egy remek művész lesz. Ki tudja…? Itt nem kell aggódnod, hogy nem lesz jó a méret, hogy vissza kell vinni a boltba, mert nem tetszik a stílus vagy már van egy hasonló. Az élményfestés egy garantáltan jó ajándék. És még attól se kell tartani, hogy adott időpontban nem ér rá az illető. Nem úgy, mint egy fix időpontra szervezett eseménynél, például egy koncertnél. Az élményfestés ajándékkártya egy éven át bármikor felhasználható és minden szükséges „hozzávalót” tartalmaz.

Festés, boldogság, ajándék

Ha otthoni élményfestő csomagot ajándékoznál, ott is komplett ajándékot készítünk össze. Minden szükséges eszköz mellett egy YouTube videót is tartalmaz a csomag, aminek a segítségével bármikor elkészíthető az alkotás. Az önfejlesztés kiváló példája ez. Csak a témát kell kiválasztani és online kapcsolatra lesz szükség, hogy a képet elkészíthesse a megajándékozott festőművész. A videó nagy előnye, hogy a saját tempódban enged alkotni vagyis bármikor megállíthatod, visszatekerheted és akár újra is nézheted, így nincs semmilyen korlátozás.


Válaszd azt az alkotócsomagot, ami a legjobban tetszik neked: Alkotócsomagok

Mitől lesz egyedi az ajándék?

Végül ne feledd – amire már fent is utaltunk -, hogy a megalkotott festmény egy örök emlék lesz. Az élmény mellett közvetve tárgyi ajándékot is adsz. Kikapcsolódás, énidő, közösségi program, rugalmas és még kézzelfogható ajándék is. Kevés ennél jobb ajándék létezik – szerintünk. Az élményfestés otthon és szervezett foglalkozáson is hamar rabul ejt.

Azok, aki szeretnének kreatív ajándékot adni, nem csak egy sablonos “meglepetésben” gondolkodnak, az élmény festéssel nem fognak hibázni. Akár még közös program formájában is adhatod. Azaz a megajándékozottal együtt is részt vehetsz az élményfestésen és közösen alkothattok valamit, amit aztán örök emlékként őrizhettek.

Ha tetszik az ötlet és te is szívesen ajándékoznál élményt és kreativitást, nézd meg, mi milyen élményfestés programokat kínálunk. Íme, itt találod az ajándékutalványokat, bérleteket.

Add ajándékba valamelyik programunkat vagy gyertek el ketten, többen a barátokkal, élvezni fogjátok és egy szuper élménnyel is gazdagodtok! Sok szeretettel várunk foglalkozásainkon és táborainkban is!

Tojásfestés ételfestékkel és tejszínhabbal

Tojásfestés ételfestékkel és tejszínhabbal

Amikor közeledik a Húsvét hirtelen késztetést érzek, hogy a tojásokat használjam vászonnak. Mondhatjuk, hogy szakmai ártalom, de lássuk be szuper kikapcsolódás és a gyerekek is örülnek neki. Ilyenkor mindig szeretek kipróbálni valamilyen új technikát vagy mintát. A tojásfestés ételfestékkel nem bonyolult és megbízható, mindig szépen befogja a tojásokat. Akár mennyire is késztetést érzünk, hogy az otthon fellelhető akrilfesték készletet használjuk, vagy temperával, estleg borotvahabbal kezdjünk tojást festeni, gyorsan vessük el! Hiszen egy ponton majd meg is akarjuk enni ezeket a tojásokat, így inkább vegyünk hozzá ételfestéket vagy használjunk természetes színezőket.

Márványos tojásfestés

Idén kétféle húsvéti tojás mintával szeretném elkápráztatni a locsolókat. Az egyik tojásfestési technika ezért a márványozás lesz. Mivel nem bízom a véletlenre, szeretem előre kipróbálni, hogy húsvétkor tényleg szépre sikerüljenek a festett tojások. No de lássuk, hogyan is kell elkészíteni a márványos tojásokat. Először is döntsük el, hogy körülbelül minlyen színű húsvéti tojásokat szeretnénk. Én kék-sárga és lila-rózsaszín kombinációkban gondolkodtam, de a színválasztás rád van bízva, meg arra, hogy éppen milyen színű ételfestéket sikerült venned.

A márványos mintát divatosan galaxy mintának is szokták hívni, és ha ügyesek vagyunk, akkor valóban olyan hatást fog majd nyújtani.

Ezekre lesz szükségünk a tojásfestéshez:

  • többféle színű folyékony ételfesték (nem tojásfesték!)
  • keményre főtt hideg tojások
  • fújható tejszínhab
  • ecet

Nagyon gyorsan megy az egész, de mégis pár óra vagy egy éjszaka hatóidővel azért számolnod kell, hogy mindenhol alaposan befogja a szín a tojáshéjat. A fenti leírásban az ételfesték nem elírás, élénkebben befogja a tojásokat, mint a tablettás, vagy por állagú húsvéti tojásfesték.

TIPPEK: A főtt és kihűtött tojásokat pár percre tedd ecetbe, hogy egy picit megmarja a héjat, így szebben fogja színezni a festék. 2-3 perc elteltével vedd ki őket az ecetből és öblítsd le, majd töröld őket száraza. Készíts ki egy üveg vagy kerámia tálat, aminek van pereme is. Ha van otthon muffin formád vagy szabad sütis tepsi, akkor azok is jók lehetnek erre a célra.

Márványos tojásfestés
Galaxy tojások

Így készülnek a galaxy tojások

A tálba fújj tojásnyi tejszínhab kupacokat és folyass rájuk két-három különböző színű folyékony ételfestéket, majd laza mozdulatokkal nagyjából keverd el. Nem kell teljesen összekeverned, hiszen az a cél, hogy ne egyenletes legyen a festés. A színezett kupacokba helyezd bele a tojásokat és oszlasd el úgy, hogy mindenhol fedje a festékes hab. Így akár minden kupac más színkombinációt is rejthet. Ha szórsz egy kevés száraz rizst is a habba előzetesen, akkor még rusztikusabb lesz a mintázat.

A tojást hagyd a festékes tejszínhabban legalább egy órát, de akár egész éjszakára is benne hagyhatod, ha beteszed a hűtőbe. A muffin forma azért jó, mert ahogy a tejszínhab elkezd folyósodni, nem fognak összefolyni a különböző színezékek mint mondjuk egy tálban.. ez saját tapasztalat…

Ha hirtelen ötlettől vezérelve akarjátok kipróbálni ezt a módszert és nincs otthon ételfesték és tejszínhab, akkor működik a tojásfestés temperával és borotvahabbal is. Azonban, ha így készítitek a húsvéti tojásokat, akkor csak dekorációként használjátok, megenni nem szabad!

Másnap miután kivetted a hűtőből a tálat, egyesével szedd ki a tojásokat és öblítsd le, majd töröld őket szárazra. Egy Szilvia papír törlőkendőre csepegtetett pár csepp étolajos törlőkendővel áttörölve szép, fényes tojás lesz belőle.

Ugye hogy nem bonyolult a márványos tojásfestés? Kipróbálod?

Ombre tojásfestés

A tojásfestés házilag mindig izgalmas, előre sose tudja pontosan az ember, hogy milyen is lesz. Az ombre színátemenetet jelent, ami a hajfestésnél is divatba jött pár éve.

Ehhez a technikához kétféle színű festőlére lesz szükséged. Az ecetes fürdő segítségével előzetesen ennél is érdemes egy picit megmaratni a tojások héját. Majd leöblítve és szárazra törölve a tojások egyik felét olajos törlőkendővel töröld át. Fontos, hogy csak az egyik felét és a másik felére ne kerüljön olaj. Így mehetnek az első színes festőlébe a tojások, ahol legalább egy órát kell időzniük. Az egy óra után vedd ki őket és az olajos részt öblítsd le egy nagyon pici mosogatószerrel, majd tiszta vízzel. És most mehetnek a tojások a másik színű festőlébe egy újabb órányi lubickolásra. Az egy óra leteltével kivéve őket a festőléből látni fogod, hogy elég élénkek a színek vagy még nem. Ha nem vagy elégedett, akkor tedd vissza őket még egy időre a festőlébe.

Ennél a technikánál nem muszáj ételfestéket használnod, fordulhatsz a hagyományos módszerekhez is, mint a vöröshagyma héjas vagy a céklával történő festés. Én imádom, hogy a húsvét bírja a színeket és a dekorációnál nincs ilyen formán megkötve a kezünk. Szóval szabadon gondolkodj bármilyen színben, ami csak tetszik nektek!

A festőleveket érdemes előre elkészíteni a festéshez:

Ha ételfestéket használsz akkor a vízbe öntöd az ételfestéket és az előírt ecet mennyiséget. Ennél nem szükséges előre megmaratni a tojásokat.

A természetes színezőket, mint a vörös, lila hagyma héját vagy a felaprított céklát legalább egy órán át érdemes alacsony lángon főzni egy pici sóval előző nap, és egész éjszakára úgy hagyni teljesen kihűlni. A természetes festőlevet csak a tojásfestés előtt szűrjük le. Nagyon szeretem a hagyma héjának a színét és azt is ahogy a cékla színez. De használhatsz még például lilakáposztát, vagy akár kurkumát is a sárga tojásokhoz. Ehhez a technikához lehet többféle színezőt is használni, csak mindig a világosabb szín legyen az első, amibe a tojásokat mártod.

Remélem sikerült kedvet csinálnom az idei tojásfestéshez és talán megtetszik valamelyik technika Neked is.

Ha kész vannak a tojások…

Ne feledd, hogy a Húsvéti ünnepeket színesíthetitek közös otthoni alkotással is! Az ingyenes alkotóvideóink között találsz húsvéti nyuszis és tavaszi témát is mint a Virágzó cseresznyefa, amit a kisebbekkel közösen megfesthettek! 🙂

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!