III. Kreatív Kávé Klubkiállítás – Budapest

III. Kreatív Kávé Klubkiállítás – Budapest

Köszönjük Kiállítóinknak és Vendégeinknek, hogy 2017. november 30-án együtt ünnepeltek velünk a Kreatív Kávé harmadik Klubkiállításán, Budapesten, a No13 Kávézóban. Megünnepeltük az előhívott keativitásunk, alkotóközösségünk és a Kreatív Kávé elmúlt 2,5 évét, miközben Kiállítóink is sok új élménnyel gazdagodhattak! ? Köszönjük a Kreatívháznak és a Pentartnak, hogy támogatták rendezvényünket. Köszönjük tövábbá Csilla Magyar Kiállító Klubtagunknak, a rendezvényen készült csodás felvételeket! Budapesti tárlatunkon 15 Kiállítónk 41 alkotása január 9-ig tekinthető meg a No13 Kávézóban, Budapesten, a Pannónia u. 13-ban.

Fotók: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.2007487249540578.1073742007.1621211441501496&type=1&l=617940c2da

II. Kreatív Kávé Klubkiállítás, 2017. Szeged

II. Kreatív Kávé Klubkiállítás, 2017. Szeged

Köszönjük Kiállítóinknak, valamint a több mint 120 vendégünknek, hogy 2017. november 14-én együtt ünnepeltek velünk a Kreatív Kávé második Klubkiállításán, Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agórában!

A Díszteremben kezdtünk, a köszöntő, emléklapok és ajándékcsomagok átadása után megtámadhattuk a büfét ahol házi sütik és sós ropogtatni való várta a vendégeket. Volt kreatív sarok színezővel és tombolát is sorsoltunk. Túlzás nélkül mondhatjuk: felemelő délutánt tölthettünk együtt, ami alatt Kiállítóink is sok új élménnyel gazdagodhattak! Méltón ünnepeltük meg előhívott keativitásunk, alkotóközösségünk és a Kreatív Kávé elmúlt 2,5 évét! Köszönjük a Kreatívháznak és a Pentartnak, hogy támogatták rendezvényünket, valamint köszönjük Orsolya Molnár-nak, aki csodálatos énekhangjával festette a hangulatot, Fodor László-nak pedig a csodás felvételeket, melyek itt tekinthetők meg

Szegedi tárlatunkon 33 Kiállítónk 86 alkotása december 8-ig tekinthető meg az Agórában.—————–

Jövő héten nyitjuk III., budapesti kiállításunk, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk! ?

Haloween tök, macska-lámpás. Smartával alkottunk, reméljük téged is inspirál! ;-)

Haloween tök, macska-lámpás. Smartával alkottunk, reméljük téged is inspirál! ;-)

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=ti3lK0dd0UE

Smarta Blog:

“Halloween-i töklámpást faragni kreatív és jó móka. Mi most nem klasszikus félelmetes halloween tököt készítettünk, hanem halloween cicákat ? Ha Te is szeretnéd, hogy az idei töklámpásod különleges legyen, akkor tarts velünk! Ha nem csak tököt faragni szeretsz, hanem a festéshez is van affinitásod, akkor nézz meg Gabi festő kurzusait is! Semmilyen előképzettségre vagy felszerelésre nincs szükséged!

https://kreativkave.hu/

https://www.facebook.com/kreativkave/

*********************************************

Itt is találkozhatsz még velem:

http://smarta.blog.hu/

https://www.facebook.com/smartablog/

https://www.instagram.com/smartablog/

*********************************************”

Kreatív Kávé a Womanity Fesztiválon, a Várkert Bazárban

Kreatív Kávé a Womanity Fesztiválon, a Várkert Bazárban

Fesztiváloztunk, alkottunk, technikákat mutattunk be és sok közvetlen, kedves Hölggyel és Úrral találkoztunk!

Inspiráló nap volt. A Kreatív Kávés stand látogatóit arra kértünk, vegyenek részt a fesztivál közös alkotásának elkészítésében. A nap folyamán alakult, formálódott az akrilfestmény. Kreatív, nyitott és lelkes látogatóközönséggel találkoztunk, akikből pillanatok alatt előcsillant a játékosság és alkotókedv! 

Kezdeményezésünkkel tovább erősítettük a fesztivál üzenetét: “Merj látszni/játszani!” 

Hogyan építsem fel otthoni akrilfesték készletem?

Hogyan építsem fel otthoni akrilfesték készletem?

Egy-egy Kreatív Kávés foglalkozás után többen kerestek meg, hogy kedvet kaptatok az otthoni alkotáshoz, és segítséget kértek, milyen akrilfestéket vegyetek otthonra. Hatalmas öröm számomra, hogy akár már egy három órás Kreatív Kávés program is segít előhívni annyi szunnyadó kreativitást, és tud adni annyi ismeretanyagot, gyakorlati útmutatót, lelkesítést, ami segít egy új hobbi kialakulásában! Hiszen pont ezért álmodtam meg 2 évvel ezelőtt a Kreatív Kávét! Az alábbi összefoglaló megosztásával szeretnék segítséget adni azoknak, akik kacérkodnak a gondolattal, hogy beruháznak otthoni kreatív felszerelésbe.

Hogyan építsem fel otthoni akrilfesték készletem?

Ha teljesen az alapoktól indulnál, biztonságot nyújthat, ha egy 12 színes szettbe ruházol be, plusz emellé egy nagyobb tubus titánfehér is jól jöhet. Mennyiségeket azért nem írok, mert függ attól hogy kisebb, vagy nagyobb méretű képekkel gyakorlatozol. (Ami biztos, hogy a titánfehérből minimum dupla akkora mennyiség fog elfogyni, mint a többi színből.)

Amikor dolgozol velük, meglátod majd, melyik színt használod többet. Kísérletezz a színkeveréssel! Amikor egy-egy tubus kifogy, vehetsz nagyobb, szóló tubust belőle. Kiegészítheted még egyéb szóló tubusos színnel amiket vagy nem szeretnél alapszínekből kikeverni pl. időhiány miatt vagy mert épp beleszerettél abba a „tubus színbe”. (Nálam is van jónéhány ilyen.).

Ha szóló tubusokat veszek, milyen színeket érdemes választanom?

Fontos, hogy milyen típusú képek állnak hozzád közel és milyen színekkel szeretsz dolgozni. Ez az én „receptem”:

Alapkészlet:

  • titánfehér
  • primary (permanent) sárga
  • primary (permanent) piros
  • ciánkék
  • fekete (lámpaolaj vagy marsfekete a kedvencem, a vasoxid feketével gyors száradása és szürkés színe miatt nem lettünk barátok)

Kiegészítésnek:

  • okkersárga vagy natur siena*
  • natur umbra*
  • égetett siena
  • égetett umbra*
  • van dyck barna*
  • ultramarinkék
  • poroszkék* (prussian vagy phthalokék)
  • viridian zöld
  • olivzöld (sötét)* vagy sap green

*Amsterdamos kedvenc színeim

Milyen festék márkát válasszak?

Széles a kínálat a piacon, nagyjából a pénztárcád szabhatja meg az irányt. Vannak hobbi festékek, studio, és a művész kategória. A két utolsónál már általában látod a tubuson, hogy milyen pigmenttel készült, transzparens (üres négyzet), félfedő (félig telt négyzet) vagy fedő (teli négyzet) a szín, csillagokkal vagy keresztekkel jelölik a minőséget: színtartósságot, fényállóságot.

A magasabb árkategória általában jobb minőséget takar, de kezdésnek nem fontos a legdrágábbat megvenni. (Jobb anyaggal persze könnyebb szebben dolgozni, de gyakorlásnak teljesen alkalmas a közép kategória.) Mi a foglalkozásokon Solo Goya Tritont használunk, nagy mennyiségben történő felhasználásra, ill. nyáron a teraszos programokhoz, csapatépítőkhöz nekem nagyon bevált. Az én kedvencem egyébként az Amsterdam, magas a pigmenttartalma, sűrű az állaga, imádom a színeit, és a titánfehér tényleg fed. Általában külön-külön pigmenteket használ a különböző színekhez, ezt mind meg is találod a tubusokon. Selymes fénye van.

Hobbi kategóriában a Lidl Marabu kollekciója meglepően jó ár/érték arányos, ebből ki lehet fogni időnként szuper szetteket, akril médiumokat. (A feszített vásznaik sarka viszont nincs szépen kidolgozva. Nem hajtott, hanem vágott, és nem esztétikus keret nélkül tenni a falra.) A hobbi kategória is alkalmas gyakorlásnak. Azt kell átgondolni, hogy ha sok órát töltesz el egy képpel, beleadod önmagad és a festékminőség miatt mégsem lesz elég jó, az bosszantó tud lenni. Én akkor használok hobbi festéket, ha pl. egy alapszínnel le kell festenem a vásznat (vagyis csak alapozás, egy alapozás, egy háttérszín lesz belőle, erre tökéletesen alkalmas és gazdaságos megoldás.)

Vásárolhatsz művészboltban, itt – jó esetben – szakmai segítséget is kaphatsz, vagy ha tudod mit szeretnél, rendelhetsz webshopból.

Miből áll az akrilfesték?

A lelkét/színét a pigment adja, az átlátszó akril gyanta pedig a kötőanyag, ami száradás után megakadályozza, hogy visszaoldódjon a felvitt réteg. Emiatt tudunk rétegeket egymás fölé festeni és lazúrozni. Léteznek fényes, selyemfényű és matt akrilfestékek is. Lakkokból viszont szintén van ilyen választék, így ha egy matt akril képet fényes lakkal kezelsz, fényes végeredményt fogsz kapni. (Apropó írok is majd infókat a lakkokról is nektek.)

További színes, kreatív és örömteli alkotást kívánok!

Fess velünk 2024. nyarán is alkotótáborainkban! Kezdőként is szeretettel várunk!

Szegedi, Algyői programok: https://kreativkave.hu/szegedi-programok/

Ürömi programok: https://kreativkave.hu/uromi-programok/